Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc: március 15. öt emlékezetes ünnepsége
A március 15. egyike Magyarország legjelentősebb történelmi dátumainak. Bár ma nemzeti ünnepként tisztelt napként ismerjük, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékét őrzi, ez nem mindig volt így. Egykor a hatalom számára kényelmetlen emlékévfordulóként tekintettek rá, és a megemlékezések gyakran veszélyeket rejtettek az ünneplők számára. Öt különösen emlékezetes március 15-i eseményt idézünk meg.
Az 1860-as véres elnyomás
Az 1848-49-es forradalom leverése után március 15. az elnyomás és tiltás célkeresztjébe került. Az ünnepet nem tartották kívánatosnak a hatalmi elit számára. Ez azonban nem akadályozta meg a lakosokat abban, hogy ellenállásuk jelképeként továbbra is tisztelettel emlékezzenek rá. Az 1860-as év különösen tragikus fordulatot hozott. Pest városában a diákok és polgárok emlékező gyűlést szerettek volna tartani, amelyet azonban az akkori hatóságok minden módon próbáltak meghiúsítani.
Miután a város több helyszínén is akadályba ütközött az ünneplés, a résztvevők a Ferencvárosi temető felé indultak. A hatóságok ott is erőszakosan léptek közbe, és a demonstráló tömegre tüzet nyitottak. A véres összecsapások során több ember megsebesült, köztük a joghallgató Forinyák Géza, aki később belehalt sérüléseibe. Temetése már több tízezer embert vonzott az utcákra, végérvényesen belopva magát a történelembe.
Március 15. a Horthy-korszakban
A kiegyezést követően ugyan hivatalosan nem március 15., hanem április 11., az áprilisi törvények szentesítésének napja vált hivatalos ünneppé, az emberek továbbra is március 15-ét tisztelték igazán. A Horthy-rendszer azonban más szempontból közelítette meg ezt a dátumot. 1927-től hivatalossá vált az ünnep, de a megemlékezések gyakran túlnyúltak az eredeti forradalmi események emlékein, és olyan történelmi fájdalmakra is fókuszáltak, mint a trianoni békediktátum.
1942-ben a háborús elégedetlenség radikális megfogalmazására került sor március 15-én. Az ünnep egy anti-háborús tüntetés központi mozzanatává vált, amelyben szociáldemokraták, kommunisták és konzervatív politikusok egyaránt részt vettek. A rendőrség szablyás lovasrohamokkal verte szét a tömeget, és közel száz letartóztatás történt.
A kommunista rezsim alatt: elfojtás és ellenállás
A centenáriumi, 1948-as ünneplés után a kommunista hatalom hamar eltávolította március 15-ét az ünnepnapok közül, hétköznappá degradálva azt. A forradalom emlékét elkenendő, különféle egyéb kommunista propagandadátumokhoz fűzték az ünnepet, mint például az április 4-i „felszabadulás” napja. Azonban a fiatalok nem elégedtek meg a monoton pártirányított megemlékezésekkel, és a Petőfi-szobornál rendszeresen kitörték a hivatalos kereteket.
1971-ben váratlanul erőteljes tiltakozások zajlottak le, amelyeket az államhatalom brutális eszközökkel igyekezett elfojtani. Letartóztatások sora követte az eseményt, és több bátor fiatalt börtönbüntetéssel sújtottak. A kommunista párt körében is aggodalmat keltett a kormány hozzáállása.
A Lánchíd csatája
1986-ban új szakasz nyílt a március 15-i tiltakozások történetében. A hivatalos programok végeztével a tömeg a Petőfi-szobortól Kossuth-térre, majd Budára vonult, különböző emlékműveknél állva meg. Este azonban a rendőrség csapdába csalta és brutálisan letörte a tüntetést a Lánchídnál. Az események visszhangját a hivatalos médiában elhallgatták, de a Szabad Európa Rádió és szamizdat kiadványok részletes beszámolókat közöltek.
Március 15. ezen rendezvények révén újra megtalálta helyét a társadalmi ellenállás szimbólumaként, és az elnyomó rendszer elleni tiltakozás egyik leghitelesebb napjaként vált ismertté Magyarország modern történetében.
Forrás: dailynewshungary.com/five-historic-march-15th-celebrations/
