A mesterséges intelligencia gyökerei a múltba nyúlnak vissza
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos jelenlegi izgalom arra a kérdésre irányítja a figyelmet, hogy tizenöt fejlesztjük az emberi intelligenciához legjobban hasonlító gépeket, vagy csupán egy múló álom kergetéséről van szó. A történelem során néhány évszázadon keresztül az emberek már foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy megkíséreljék az élet megteremtését.
Ma már olyan hatalmas hype övezi a mesterséges intelligenciát, amely elképzelhetetlenné teszi a technológiai fejlődés határvonalának kijelölését; azonban ez a lelkesedés nem újkeletű. A történelem során az új találmányok kapcsán mindig is felütötték fejüket az olyan remények, amelyek világunk gyors és alapvető átalakulásához vezettek – gondoljunk csak a 17. századi tulipánmánia vagy a 1990-es évek dot-com lufijára.
A mesterséges intelligencia gyökerei azonban nem csupán technológiai koncepciókként definiálhatók. Sokkal inkább egy mítosz, amely a nyugati kultúra egyik legősibb történetére világít rá: az emberiség vágyára, hogy kreatív hatalomra tegyen szert, ahogyan azt a The Conversation oldalán fejtegetik.
Prométheusz, az első technológiai forradalmár
A mesterséges intelligencia mélyebb kulturális gyökerei legjobban az ókori görög mítosz, Prométheusz révén illusztrálhatók. Az a titán, aki elrabolta a tüzet Héfaistosztól, nemcsak világosságot adott az embereknek, hanem a teremtéshez szükséges intelligenciát is. A mítosz szerint a tűz megszerzése után az emberek megtanultak írni, házakat építeni, csillagokat figyelni, állatokat háziasítani és még az álmokat is értelmezni. Prométheusz ajándéka tehát a kreatív isteniség egy darabja volt.
A görögök azt is sugallták, hogy az emberek önmagukat is megalkothatják technológiai úton. Prométheusz és Héfaistosz úgy tűnt, mintha az első férfit és nőt egy műhelyben alkották volna meg, felvetve annak a gondolatát, hogy ha az embereket mesterségesen elő lehet állítani, úgy tehát mesterséges lényeket is létrehozhatunk.
A pápaság és a mesterséges intelligencia gyökerei a középkorban
A Prométheusz mítosza a középkorban sem tűnt el. Legendák övezték II. Szilveszter pápát, aki a 10. században élt. Azt állították, hogy csillagászati tudását felhasználva készített egy beszélő bronzfejet, amely képes volt igen-nem kérdésekre válaszolni. A legenda szerint a fej megjósolta, hogy pápává válik, és hogy nem hal meg, mielőtt misét celebrálna Jeruzsálemben. Gerbert elkerülte a Szentföldet, ám amikor misét tartott egy római templomban, amely akkor „Jeruzsálem”-nek hívtak, aznap megbetegedett és meghalt.
Bár a történet nyilvánvalóan fikció, mégis fontos, hogy bemutassa, az emberek már a 12. században el tudták képzelni, hogy egy tudós képes egy jövendölő gépet létrehozni – más szóval, egy intelligens automata formáját.
Az automaták álma a felvilágosodás korában
A 18. században Jacques de Vaucanson neve egybekapcsolódott a mesterséges élet lehetőségével. Automatái – a furulyázó ember, a „emésztő kacsa”, valamint a tamburinos paraszt – azt a benyomást keltették, hogy a testi funkciók mechanikusan másolhatók. Vaucanson egy „mozgó anatómiát” kívánt létrehozni: egy olyan eszközt, amely képes reprodukálni egy állat testének teljes működését. Bár végül nem sikerült megépítenie egy komplett mesterséges testet, kortársai hittek a lehetőségében.
Lehetnek-e a modern mesterséges intelligencia fejlesztők a mai Prométheuszok?
A mai mesterséges intelligencia buborék az ezen vágyból fakad, és a gyors fejlődéssel könnyű elhinni, hogy a teljes mesterséges intelligencia már a küszöbön áll. Ugyanakkor fontos emlékezni arra, hogy a mesterséges intelligencia gyökerei azt mutatják, hogy a technológia mítosza mindig gyorsabban növekszik, mint maga a technológia. Számos ember próbálta megragadni Prométheusz tüzét – pápák, feltalálók, filozófusok, mérnökök – de senkinek sem sikerült igazán. Talán a mai mesterséges intelligencia fejlesztők lesznek az első kivételek?
Forrás: dailynewshungary.com/roots-of-artificial-intelligence/
